A Vörös Báró című filmben van egy érdekes jelenet amikor a “vörös báró”néven elhíresült Manfred von Richthofen egy légicsata kellős közepén leszáll egy mezőre a találatot kapott riválisának számító ellenségéhez. A film a valóságban is létező fiatal Richtofen báró életét mutatja be, aki az első világháború legeredményesebb vadászpilótája volt, 80 igazolt légi győzelemmel.
A filmrészlet érdekessége, hogy ellenségként, mégis egymást érezhetően tisztelve beszélgetnek és már-már túllépve az egyszerű közhelyeken, tényeken meglátva a másikban a valódi embert, egymás gondolatait is megismerik, saját érzelmeiket is közvetítik a másik felé. Mindez hogyan is kapcsolódik az érzelmi intelligencia témaköréhez?
 

 
A kimunkált érzelmi intelligenciának létezik egy olyan teljességi foka amely rendkívül hatékonnyá teheti az embert a közösségben, társas kapcsolatokban való működésben, illetve a vezetőket a csoport, a szervezet irányításában. 
Ez az érzelmi intelligencia szint többnyire a 
  • bizalom
  • kiegyensúlyozott előrelátás
  • az érzelmi önkifejezés és önirányítás képessége
  • konfliktuskezelés
  • kölcsönös függés képessége
kompetenciáknak a magabiztos birtoklásában, mindennapi gyakorlatában mutatkozik meg. Viszont ahhoz, hogy az ember képes legyen kimunkálni magában ezeket a képességeket, szükségesek olyan alapkompetenciákat is gyakorolni melyek hozzásegítenek az önszabályozásunk útján a kapcsolatainkat irányítani képes, magasabb rendű,  érzelmileg intelligens viselkedéshez.

Az alábbi ábra jól illusztrálja, hogy lehet eljutni a “csúcsra”:[1]
 
 
 
 
 
 
 Az ábrán azt láthatjuk, hogyha a jobb felső sarokban szuperintelligens állapotba szeretnénk eljutni, aki képes irányítani saját maga és mások érzelmeit, ahhoz előbb le kell tenni az alapokat jórészt önmagunkban.
Az alapvető szintje az érzelmi intelligencia rendszerének  a saját magunk tisztelete, mely kéz a kézben kell járjon a másik ember tiszteletével (“Én is OK – Te is Ok” – ismerős?).

A saját magunk tisztelete sok mindent magába foglalhat úgymint: a helyes, pozitív önértékelés, saját magunk elfogadása, szeretete, vagyis az az állapot amikor rendben vagyunk önmagunkkal. Ez a fajta érzelmi magabiztosság, határozottság szükséges ahhoz, hogy másokat is tisztelni, szeretni tudjunk, értékelni a többi embert, a lényüket, attól függetlenül, hogy mit csinálnak. A filmrészletben szépen végigkövethető ez a magunkkal “rendben lenni” érzés, amely vörös bárótól indul, ő a kezdeményező fél, az angol százados ugyan szabaddá teszi a pisztolytáskában lapuló fegyverét, de hamar feloldódik a félelem légköre. Milyen érdekes ahogy a két magával rendben lévő ember kirekeszti a kapcsolatukból a félelmet amely könnyen megmérgezhetné kezdődő barátságukat. Erre az alapszintű tiszteletet előtérbe helyező érzelmi viselkedésre utal az mozzanat is amikor a német vadászpilóták az elesett ellenségük temetésén sajátos módon adnak végtisztességet. Érdekes momentuma az eseményeknek, hogy itt az ellenség, a versenytárs tiszteletében nyilvánul meg a másik ember tisztelete, ugye ezt a legnehezebb gyakorolni és bizony ehhez tényleg nagyon rendben kell lennünk önmagunkkal. Talán Jézus is ezért egy meghökkentő folytatással zárta annak idején a szeretettanítását: “szeresd ellenségedet”.  Ez alapvetően egy olyan állapot amikor képesek vagyunk arra is, hogy nem csupán a saját berögződött értékrend alapján vagyunk képesek megítélni a másik embert, az egyént. Hasonlóan a jó pedagógushoz amikor a gyermeknek nem azt mondja, hogy “rossz vagy” hanem azt, hogy “most rosszat cselekedtél” (de emögött ott van, hogy alapvetően jó vagy). Ez a fajta elfogadás, tisztelet, szeretet kell ahhoz, hogy a következő szintre léphessen az érzelmileg intelligens kapcsolat vagyis, hogy tudatosíthassuk a saját magunk, a másik viselkedését annak külső-belső okait. Vélhetőleg főhőseink idáig is eljutottak, hisz a nagy világégés idején egy általános háborús társadalmi kultúra uralkodott a tömegekben, ez alapvetően megszabta az emberek, európai nemzetek egymáshoz való viszonyát, ők is ebben éltek, de végül is egy jót beszélgettek és elkezdték egymást megismerni.

Extra: A clip végén a Dirk Reichardt & Stefan Hansen: What U See című filmzenéje hallható.

 
 
 
 

 


[1] Lisa Spencer-Arnell, Stephen Neale, Liz Wilson: Érzelmi intelligencia coaching – A vezető, a coach és az egyéni teljesítmények fejlesztése, OKTKER-Nodus Kiadó Kft., 2009. 16. oldal
 
 
 




 

Pin It on Pinterest

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás