Popper Péter beszélt arról, hogy a női, és férfi nemi szerepek, biológiai különbözőségek nagyban meghatározzák természetes törekvéseinket, ezen belül karriercéljainkat, esetleges elakadásainkat. A „Szegény nők, szegény férfiak” könyvben így ír erről[1].
A nő alapvetően rendelkezik egy biológiai kreativitással, azzal, hogy képes testében gyermeket kihordani, világra hozni, testéből táplálni. Ezzel az utánozhatatlan alkotói képességgel a nő igencsak közel áll a természethez, vagyis annak anyagából, saját testéből reprodukálja az emberiséget. A férfi ezzel szemben nem képes csupán testi működésével, adottságaival létrehozni, megteremteni effajta utolérhetetlen produktumot. Számára ezért más feladatokon keresztül adatik meg a kreativitásra való vágy beteljesítése.
A férfinak elemi erejű törekvése az anyagi világ megismerése, meghódítása, annak javainak megszerzése. Ezzel bizonyítja hasznosságát, garantálja saját genetikai megmaradását, azzal, hogy megóvja családját a természet csapásaitól, illetve biztosítja számukra a szükséges életben maradási feltételeket. Az archaikus és jórészt az iparosodás előtti korokban is a kreatív férfi különféle általa készített produktumokkal, tevékenységekkel tudta ezt közvetlenül biztosítani (halászat, vadászat, kézművesség, földművesség stb.) A társadalmi-gazdasági fejlődés, átalakulás következtében a férfi kreativitása már sokkal közvetettebb formában is megjelenik.
Jelen korunkban, a fejlett társadalomban a kreativitásra való vágy, már nem csupán dolgok létrehozásában jelenik meg, hanem például a pozícióra való törekvésben is. A férfi a kreativitás megélésének hiányát azzal is képes kompenzálni, hogy pozícionáltsággal próbálja helyettesíteni. Karrier felépítésével képes igazolni saját önértékelését, hasznosságát. Amennyiben ez nem megy, jelen korunkban opcionális út lehet számára, hogy minél több pénzt keresni.
Lehet olyan, amikor a férfi nem képes megélni sem az alkotás örömét, sem pozícionálni nem képes magát kitűzött karriercéljaiban és sok pénzt sem tud keresni. Ilyen esetekben tevődhet át a kreativitásigény a magánéletre. Ennek vannak azért jobb és kevésbé jobb formái is. Mindenképpen jó lehet, amikor a férfi otthonában ezermesterré válik, megtalálja szűkebb világában az alkotói örömöket. Ha mégsem talál a férfi sehol sem kreativitás igényének megfelelő teret, akkor sajnos számolni lehet már kedvezőtlenebb forgatókönyvekre. Richard Rohr így ír erről a Férfi útja című könyvében[2], „a férfienergia természetéből adódóan kifelé irányul…, tárgyak alkotására és termelésére, hogy létrehozza, fenntartsa és megjavítsa az életet”, ez egy fallikus energia, a férfi egyik legfontosabb hajtóereje a szexualitás, a gyermeknemzés. A férfi a genetikai hasznosságát azzal is képes bizonyítani, hogy minél több szexuális sikert könyvelhet el, persze ez már járhat a magánéleti harmónia felbomlásával is. A Popper-féle tanulmány megemlíti a teljes kilátástalanság eseteit is, amikor a férfi kielégítetlen kreativitásvágya miatt álmodozóvá, panaszkodóvá, depresszióssá, szenvedélybeteggé válik.
A fenti filmrészletben ezzel kapcsolatosan láthatunk „szegény” férfiakat, akiknek kifejező tekintetük, komikus viselkedésük arról árulkodhat, hogy nem feltétlen sikerül számukra olyan maradandót alkotni, amely bizonyítja számukra hasznosságukat, megfelelő önértékelésüket. A film egyik főhőse az új életre iszik, mielőtt belefog a Zöld taxi örökzöld slágerébe, melynek témája az elvágyódás, (valahogy úgy szól, hogy vigyen el a zöld taxi oda ahol mindig boldog lehetek). Ez a fajta álmodozás, elvágyódás, mely hektikusan változva mutatja be az indulatot, a beletörődést is nyilván a jelenben való sikertelenségre, frusztrációra utalhat. Ezen túl a bemutatott filmrészlet még számos érdekes szimbólumot kelthet életre, már-már szokatlan bizarrériával jeleníti meg a női szexualitás hatalmát a férfi felett.
Akit érdekel röviden a filmről, tehát ez nem egy videóklip, hanem egy 2015.-ben készült orosz zenés vígjáték, a címe „A legeslegjobb nap” Zhora Kryzhovnikov rendezésében. Színvonalát tekintve nem kell számítani egy Tarkovszkij féle filmeposzra, inkább az elmúlt évtized egy-egy magyar filmkomédiájához hasonlítanám, mint mondjuk a „9 és fél randi”. Én az orosz nyelvtanulásomhoz vettem elő ezt a művet.
Ezzel szemben a dalnak van múltja, valamikor a nyolcvanas évek végén énekelte Mikhail Boyarsky, Oleg Kvasha és Valery Panfilov írta. Olyasmi sikere van ott ennek, mint nálunk pl. Zorán slágereinek. Itt a filmben Olga Seryabkina énekli el nekünk. Nagyon érdekes élmény volt viszont számomra a nótával kapcsolatban, hogy a Rammstein német nyelvre átdolgozta a számot és egy egész durva két epizódos klipet gyártott le hozzá[3].
