A „Szegény nők, szegény férfiak” című kötetben[1] a férfiak mellett a nők is szóba kerülnek, miért is lehetnek Ők is nehéz helyzetben nemi szerepeiket tekintve. A könyvben a nemi különbözőségek jellemzői alapján érzékelhetjük, hogy a férfi kifelé irányuló, a fizikai világot meghódítani akaró, harcos természete sokszor a nőket teljesítményelvárásaival, teljesítményközpontú szemléletével sok esetben megfosztott bizonyos jogaitól. A bemutatott filmrészlet rendkívül érdekesen mutatja be a bensőséges nőiség és a rideg fizikai környezet kontrasztját, ahogy jelképesen a nők elvesztik, megsiratják elvesztett leánykorukat, nőiségük egy részét a megdöbbent fiatal férfitekintetek kereszttüzében.
A „kifelé irányuló” vadászatban, harcban hatékonyabb, hódító férfienergia birtokosa gyakran hihette azt, hogy amit Ő csinál az mindig fontosabb a közösség az emberi faj, a nemzet fennmaradásáért, főként a civilizáció gyors fejlődése során (talán az archaikus társadalmakban jobb lehetett az egyensúly). A fizikai fölényét használva ezt sokkal könnyebben érvényesíthette a női nem, az azt képviselő szintén hatékony és értékes női minőség felett. A feminista mozgalmak annak idején, amikor keletkeztek éppen ezeket a jogsérelmeket próbálták helyreállítani, úgymint választójog, vagy éppen a tanuláshoz, akadémiai tagsághoz, Nobel díjhoz való jog (lásd Marie Curie), illetve nem csak törvény által szabályozott, hanem kulturális jellegű joghátrányokat is (pl. egy nőnek is joga lehet úgy viselkedni ahogy neki tetszik).
Mivel ez a történelem során egy nehéz harc volt, hisz ezt a jogot azért a férfitársadalom sok esetben megkérdőjelezte, így a feminista mozgalmak céljai is torzultak, idővel nem csupán egyenlő jogokat akartak, hanem ugyanolyanná válni, mint a férfi, mondván ehhez is joguk van. Egy olyasmi logikai következtetés ez, hogy ha fizikailag is és minden tekintetben beéri, lemásolja a nő a férfit, akkor a harcos természet hozzásegíti a nőt eredendő jogainak érvényesítéséhez.
Korunkra nagyon sok pozitív változást hozott a társadalmi belátás, a nyitottság, a világ demokratizálódása az egy-két száz, vagy éppen ötven évvel ezelőttihez képest, a nők helyzetét tekintve. Mostanság leginkább az jelenti a nők helyzetében a nehézséget, hogy a biológiai adottságai és természetes motivációi révén, egyrészt csodálatos képességgel, a gyermekszülés lehetőségével, továbbá mindazzal a belső értékkel, érzelmi funkcióval, női minőséggel ők rendelkeznek, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséges lelkű gyermek, felnövekvő nemzedék útra bocsátásához. Másrészt a jelenlegi társadalmi-gazdasági és társas környezetben elvitathatatlan a joguk a munkahely, a karrier adta kiteljesedési formákhoz. Vagyis egyrészt a biológiai szerepük által meghatározott hagyományok és a felgyorsult társadalmi fejlődés hozta változások között kell megtalálniuk azt az egyensúlyt, amely nem meríti ki veszélyesen a gyermekeiket, férjüket, párjukat éltető energiáikat, illetve a munkahelyi közegben inspiráló lényüket. A férfitársadalom nem csak a női jogok érvényesítésében, de ebben az egyensúlyteremtésben is segítheti a nőt (annak ellenére, hogy van olyan férfi, aki nagyon nem szeret mosogatni). Valamikor az emberré válás kezdetén a törzsi kultúrák kialakulása hajnalán az etológia kutatásai szerint[2], éppen erre jött rá az ember, a női-férfi együttműködés, az egyensúlyteremtés (és többek között a monogámia) a csoportok közötti versenyben nagyon hatékonnyá tette az emberi közösségeket, más emberszabásúakkal szemben, mind a harcban, a védelemben, a vadászatban, de a generációs és genetikai láncolat megőrzésében is.
A „Csata Szevasztopolért” című film Ljudmila Pavlicsenko mesterlövész karrierjét mutatja be. Ez a Ljuda egy igen gyilkos tekintetű nő lehetett, akire ránézett férfi nem sok mindenben bízhatott, főleg ha ezt a puskája célkeresztjén keresztül tette. Ő volt minden idők legeredményesebb női mesterlövésze 309 megerősített találattal. A film szerint egyébként az apja egy NKVD-s (ez egy a Sztálini diktatúrát kiszolgáló, állami erőszakszervezet volt) tiszt volt, aki lehet, hogy inkább fiút szeretett volna, dicső vöröskatonát (lám-lám az atyai, férfiúi teljesítményelvárások) és emiatt nem volt kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. Mindenesetre Ljuda vélhetőleg a családi, politikai környezetének elvárásainak, illetve a szovjet gender felfogásnak is köszönhetően lépett a mesterlövész pályára.[3]
[1] Szegény nők, szegény férfiak Popper Péter, Baktay Zelka, Baktay Miklós, Ranschburg Jenő, Saxum Kiadó, 2012
[2] Íme, az ember – A humánetológus szemével, Csányi Vilmos, Libri Könyvkiadó, 2015
[3]http://napitortenelmiforras.blog.hu/2015/12/16/ljudmila_pavlicsenko_a_tortenelem_legeredmenyesebb_noi_mesterlovesze