Az önismeret nem feltétlenül egy könnyű folyamat, tükörbe nézni és olyat látni, ami nem biztos, hogy elsőre tetszik, okozhat nehézségeket. Pedig ez sok mindenhez jelentheti az első szükséges lépést, a döntéseink meghozásához, a továbblépéshez, a fejlődéshez. Az emberek többsége igényli környezetének visszajelzéseit, megerősítését, illetve a jövő alakításához gyakran kívülről várja a segítséget, a jelet, az útmutatást. Valójában ezekhez a válasz mindig bennünk rejtőzik, csak hát ugye ez olyan hihetetlen, fárasztó, nehéz, mennyivel egyszerűbb a misztikus tudás birtokosait felkeresni és kikövetelni tőlük életünk várható sorseseményeit. A különféle népek mindegyikében voltak jósok, javasok, tudósemberek. A késő középkori és újkori Európában többek között a vándorló cigányság jóslással foglalkozó tagjai elégítették ki a lakosság ilyen irányú elvárásait. A vásárokban, sokadalmakban volt rá igény bőven, ki ne szerette volna tudni, hogy „Elveszi-e az a legény, akivel szerelembe esett? – Bejön-e a sikeresnek gondolt vállalkozás? – Hány gyermekkel ajándékozza meg a Jóisten?”. Számos sorskérdésre várja a választ az ember kívülről, talán azért is, mert az elakadások az életben, a saját magunk feletti kontrollvesztettség érzése beszűkítik mind a kifelé, mind a befelé irányuló figyelmet.
A mostani írásomban a Tarot kártyát nem, mint jóseszközt kívánom elemezgetni, hanem mint egy önismereti munkát segítő jelképrendszert. Melyet akár coaching ülésen is bátran elővehetünk, ha éppen szükség nyílik egy-egy érzelem, élethelyzet vizuális megközelítésére, folyamatának ábrázolására. Ehhez segítségül hívom a Huszka Nóra által megtervezett és megalkotott GypsyPalace Tarot kártya pakliját.
A tarot története a homályba vész, több elmélet is létezik róla, vannak tudományosabb és kevésbé tudományosabb verziók.  Az egyik, hogy Európába a cigányság segítségével jutott el, illetve, hogy a hagyományos sokak által ismert cigánykártya is ebből fejlődött ki. Valójában közös mind a kettőben, hogy nem egy klasszikus játékkártyáról van szó, hanem egy olyan pakli, amelynek lapjai különféle élethelyzeteket, életeseményeket, emberi tulajdonságokat, archetípusokat ábrázolnak. Ezeknek a lapoknak a különböző kirakási módjai, gyakorlatai lehetővé teszik, hogy különféle komplexebb saját vonatkozású élettörténeti lehetőségeken gondolkodjunk el. A kártya abban lehet jó segítség, hogy „leleltározzuk”, ezáltal jobban megismerjük, felismerjük magunkban az általa mutatott jellemzőket, lehetőségeket.
A Gypsy Palace Tarot egy különlegesen szép és izgalmas kártyarendszer, melyet Huszka Nóra Németországban élő magyar képzőművész, designer álmodott meg. A kártya lapjai egyenként tekinthetőek úgy is, mint művészeti alkotások. Stílusát tekintve a fauvizmus jegyeit hordozza magán, a kontrasztos szimbólumértékű erős színek, tekintetek meseszerűvé, képzeletbelivé teszik a képek üzenetét. Minden lap hordozza, azt a történetjellegű egyediséget, mely segít összekötni a hozzárendelhető asszociatív tartalommal. Egy olyan mesevilágot tár a szemünk elé mely a cigányságnak az európai kultúrákba illeszkedett heterogén, de mégis egy archaikus létezését eleveníti meg.
Nóra a kártyarendszert egy rövid útmutatóval adta ki, mely nem magyarázza túl az egyes lapokat, mondhatni néhány kulcsszó, kulcsmondat, kérdés segít eligazodni a kártya világában. Meghagyja a lehetőséget arra, hogy a kártyával foglalatoskodó személy merüljön el benne, szőjön történeteket és vetítse rá saját világára. A kártya lapjai ugyan követik a hagyományos tarot formai, tartalmi üzeneteit, de nem tesz hozzá semmi értelmezhetetlen, misztifikált tudást. Tiszta érzelmeket, egyszerű jól értelmezhető helyzeteket teremt a képekre. A kártyával több jól működő önismereti gyakorlatot is ki lehet találni és kipróbálni a coaching ülések során. Most csak egy egyszerűbbet említenék meg: a JOHARI ablak mezőire helyezve egy-egy kártyalapot gondolkodhatunk el, beszélgethetünk róla, tudatosíthatjuk az életünkre is jellemző üzeneteket, lehetőségeket.
Röviden a filmről: Tony Gatlif -Transylvania (2006) alkotásából láthattunk egy részletet ahol a film főhősnője távol otthonától, messze a komfortzónájától, keresi a szerelmét, a szerelmet egy általa ismeretlen világban, Erdélyben. A filmből megtudhatjuk talál-e valamit?
Képek forrásai:
A Gypsy Palace Tarot és alkotójának hivatalos weboldala: